Jelen fejezetben az ÚMFT Operatív programjait vesszük sorra: az NFÜ honlapján elérhető nyilvános 2010. április 14-i EMIR adatok alapul vételével egységes szemléletben, azonos szempontok szerint, egyrészt az ügyfelek, pályázók oldaláról nézve az egyes programokat, másrészt a definiált kitörési pontokhoz való viszonyuk alapján. A fejezetek, értékelések gyakorlati tapasztalatokon alapulnak – nem a tankönyvek elméleti megközelítésén – és esetenként gyakorlati példákat hoznak a Programok, illetve pályázatok végrehajtásáról. Az egyes OP fejezetek végén egészen konkrét gyakorlati javaslatokat is megfogalmazunk, olyan technikainak tűnő észrevételeket is, amelyek nagyban segítik a megvalósítást, az értelmezést és a gyorsabb, hatékonyabb ügyintézést.
A fejezet itt letölthető.
|
Hozzászólások
Gratulálok az összeállított anyaghoz. Nekem (egyelőre) egy megjegyzésem lenne a IV. fejezethez: 42. oldalon: "A Programban ide sorolt Infokommunikációs támogatások (széles-sáv, ASP/SaaS) többnyire kisérletnek tekinthetők és az OP tervezés átgondolatlanságának mintapéldái" részhez.
A kijelentéssel erősen vitatkoznék. Igaz hogy voltak / vannak problémák pl. a Nemzeti Digitális Közmű kapcsán, de a GOP 3. prioritásban eddig indított konstrukciókat (GOP 3.1.1 és 3.4.1) hosszas előkészítő munka, megalapozó és megvalósíthatósági tanulmányok kidolgozása, széleskörű szakmai egyeztetés előzte meg. A GOP 3.4.1 Vállalati SaaS pályázat (amelynek folytatása tervbe van véve) annyiban tekinthető kisérletnek, hogy hasonló területre vonatkozó best practice-t nem lehet találni az EU-ban és máshol sem, de ez inkább pozitív.
Üdv:
Kövesdi Zoltán
A SaaS pályázat szerintünk is jó és progresszív kezdeményezés volt, ugyanakkor a feltételrendszer és a piaci sajátosságok összecsiszolása nem sikerült túlzottan jól. Gyakorlatban a pályázók nem számolhattak el szoftvert, házon belüli fejlesztést, egy csomó "trükkre" voltak kényszerítve ha értelmes pályázatot akartak beadni. Gyakorlatilag a hw volt az egyetlen valós elszámolható elem. Ezt a pályázatot pl. lehetne ne pályázó barátabbá tenni.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.